Jelenlegi hely
Ötletek, amivel meg lehet szerettetni az olvasást gyerekekkel
Sok olyan felnőtt, aki szeret olvasni azt mondja, hogy már gyerekkorában megszerette az olvasást, és ennek köszönheti azt, hogy felnőtt korban is rendszeresen olvas. Érdemes tehát már gyerekkorban megszerettetni az olvasást a fiatalokkal. Ehhez mutatunk néhány ötletet.
Az egyik legjobb megoldás, ha már kisgyerekkorban rendszeresen olvasunk gyerekünknek. Így a gyerekek már akkor meg tudják ismerni a történetmesélés és az olvasás előnyeit, amikor még olvasni sem tudnak. Hasonlóan fontos az is, hogy a gyerekek már fiatal korban lássák azt, hogy a szülők rendszeresen olvasnak, nem csak a gyerekeknek, hanem saját maguk szórakoztatására is. Ennek köszönhetően azt fogják megtanulni, hogy a mindennapokhoz hozzátartozik az olvasás is.
Amikor már tud olvasni egy gyerek, akkor el lehet kezdeni kiválasztani neki néhány rövidebb olvasmányt vagy könyvet. Nagyon fontos, hogy olyan témákat és könyveket kell olvastatni a gyerekekkel, ami érdekli őket. Ha nem szívesen olvassák az adott történetet, akkor éppen az ellenkező hatást lehet elérni vele, mint amit szeretnénk. És igen, ez azt jelenti, hogy ha pl. képregényt olvas a gyerek szívesebben, nem regényeket, akkor ezt el kell fogadni.
A hagyományos megoldások mellett egyre több modern lehetőség is a rendelkezésünkre áll. Ilyen pl. az Irodalmi Élménypark, ahol a gyerekek a népszerű olvasmányokat ismerhetnek meg vizuális formában.