Jelenlegi hely
Raktár bérlési tanácsok új bérlőknek
Egyre több városban van lehetőség raktárt bérelni, egyre több olyan telep működik, ahol konténerek, raktárak közül lehet bérelni magunknak, és megtölteni saját holmijainkkal. Ha először bérelünk raktárt, akkor vannak olyan dolgok, melyeket érdemes végiggondolni, eldönteni. Ezeket fogjuk bemutatni.
Először is mindenképpen gondoljuk végig, mérjük fel, hogy mekkora raktárra lesz szükségünk. Az árakat a raktár mérete alapján állapítják meg, ha túl nagyot választunk, feleslegesen fogjuk fizetni a több ezer plusz forintot havonta. Ha túl kicsit választunk, akkor utána nem lesz egyszerű átpakolni mindent egy nagyobb raktárba, konténerbe.
Hasonlítsuk össze az egyes szolgáltatókat. Nagyobb településeken nem csak egy raktár parkból választhatunk, hanem többől is. Hasonlítsuk össze az árakat, felszereltséget, a raktárak minőségét és biztonságát is. Lehetőség szerint személyesen is látogassuk meg a raktárat, mielőtt szerződést kötünk.
A biztonság elengedhetetlen, ugyanis valószínűleg értékeket fogunk itt tárolni, ha már fizetünk a raktárért. Ma már a komolyabb szolgáltatók saját biztonsági lakatot, 24 órás biztonsági szolgálatot, kamerákkal megfigyelt parkot ajánlanak ügyfeleiknek. Érdemes olyat választani, ahol a maximális biztonságra törekednek, akkor is, ha ez egy kis plusz költséggel jár.
A pakoláskor tartsuk szem előtt az elérhetőséget, megközelítést. Úgy rendezzük el a raktárat, hogy azokhoz az eszközökhöz könnyen hozzáférjünk, melyekre gyakran szükség lehet. Csak olyan dolgokat rakjunk nehezen megközelíthető helyre, melyekre valószínűleg hosszabb ideig nem lesz szükségünk.